Mese habbal: A porcicák

Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

“Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.” (Weöres Sándor)

A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint az otthon rendben tartása – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz. (Andre Matthews)

Csak az egészen fiatalok gondolják, hogy a boldogság változatosság, nyugtalanság, tulajdonképpen a boldogság: megállapodottság, harmónia két ember között, akik közül az egyik természetesen nő. (Jókai Anna)

“Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.”

Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek!
Nincs, ami jobban dühítené őket. (O. Wilde)

Vehetsz házat,
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.
Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.
Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.

Mese habbal

2011. január 7., péntek

A porcicák

Nincsenek megjegyzések: