Ilyen, olyan, amolyan…..

Küzdöttünk, hisztiztünk, rendszert, elveket döntögettünk. Szabadok akartunk lenni. Hát itt van, nesze, megkaptuk. Csak a használati utasítás elmaradt. A szabadság annyit tett, hogy mindenki hirtelen azt csinálhatott, amit akart. Aztán felbőszültünk, hogy mit gondol ez magáról??? Az lehetsz, ami akarsz! De tudod, mi akarsz lenni? Tudsz a szabadsággal, meg az „egyenjogúsággal” élni? Vagy ha nincs rács, csinálsz magadnak? A marha nagy szabadságban a munkád, a családod, a gyereked, a pénz, vagy az egód rabja leszel? Megváltoztak az értékrendek. Mindenki boldog akar lenni, ami természetes, és megfogalmaz dolgokat, amitől szerinte boldog lenne. Megálmodja az ideális párját. A nő dolgozni akar, karriert akar, vagy ha nem is, kénytelen, hiszen kivívták számára. Közben anya akar lenni vagy már annyira önzővé vált, hogy gyereket sem akar, mert akkor annyi a „szabadságának”. Aztán bőg, hogy miért nem nyitja rá öregségére senki az ajtót. Párt akar, akire felnézhet, de azért végezze el a háztartási munkát is, és tudjon fúrni, faragni is. A férfi nőt akar, nőket akar. Feleséget, aki gyereket szül neki, aki mos, vasal, főz rá, aki meghallgatja, támogatja, tiszteli… és feddhetetlen és topmodell, éjjel meg saját bejáratú kurtizán.